DNC története
Egyesületünket azzal a céllal alapítottuk 2010-ben, hogy a birkózó sport mellett más küzdősportoknak is lehetőséget nyújtsunk a színvonalas szakmai munkához, képviseljük érdekeiket és segítsük munkájukat a stabil intézményi háttérrel.
Az alapítás követő évek során egyesületünk Magyarországon legeredményesebb küzdősport egyesület vált. Szakosztályaink úgy mint
- Birkózó - Sumo szakosztály
- Kyokushinkai karate szakosztály
- Kempo - MMA szakosztály
- Kick Box szakosztály
Versenyzőink ország élvonalába tartoznak és több éve eredményesen szerepelnek a világversenyeken is. Egy-két eredmény a teljesség igénye nélkül:
- Kempo világbajnoki aranyérem 2014-ben
- Birkózás 11 utánpótlás világverseny érem 2015-ben
- Sumo europabajnoki aranyérem 2014-ben és 2016-ban
- Veteran birkozás világbajnoki arany 2012-ben és 2014-ben
- FILA MMA világbajnoki bronzérem 2014
- Birkózás szakosztályunk végzett a Magyar Birkózó Szövetség rangsorának első helyén 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben.
- Global grappling NO GI csapatbajnoki aranyérem 2016-ban.
Naponta több mint 100 főt oktatunk, nevelünk edzéseinken. Egyesületünk tagsága 200 fő. Edzőink száma 10 fő. Szakosztályaink minden évben több versenyt szerveznek Dorogon és a környező településeken.
Egyesületünk elismert szereplője a dorogi közéletnek. 2014-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki Dorog város önkormányzata birkózó szakosztályunkat.
Hisszük, hogy szakosztályainkban folyó munka és közősségi élet olyan értékeket ad egyesületünk tagjainak amelyek egész életük folyamán elkiséri és segíti öket.
Várjuk mindazokat akik szeretnék megismerni a küzdősportok embert formáló, kihívásokkal és áldozatokkal teli világát. Sportbaráti üdvözlettel:
Puksa Ferenc
egyesületi elnök
DNC